Balatonlelle

lelle4.jpg (15629 bytes)

Balatonlelle Somogy megyében, a Balaton déli partján, Siófoktól nyugatra, Budapesttől 136 km távolságra fekszik. Vasúton, a 7-es és 67-es műúton személygépkocsival és busszal egyaránt kényelmesen megközelíthető. Lellén két benzínkút segíti az autók forgalmát, valamint szerviz- szolgáltatás is igénybe vehető.

A Balaton vizén sűrű hajóközlekedés bonyolítja le a forgalmat, melynek vérkeringésében
Lelle is fontos szerepet tölt be.

lelle1915.jpg (168262 bytes)

A város a Balaton déli partjának egyik legősibb települése. A legrégibb magyar nyelvemlékben,

a Tihanyi Apátság 1055. évi alapító levelében már található utalás a Lelle területén lévő Szent Kelemen Bazilikára, mely a nagy Hadiút mellett állott. Központi fekvése miatt a település elszenvedte a tatár és a török dúlását, ám újra és újra benépesült. A Millenium évében, 1896-ban kezdték a budapestiek felfedezni
a Balaton jótékony hatását. 1904-ben már fürdőegyesület alakult, mely meghatározó volt
a település fejlődésére, kultúrtájjá téve azt.

1928-ban Lelle a szép "Villasor" kialakításának elismeréseként "gyógyfürdő" minősítést kapott és

a Balatonlelle nevet vehette fel. Ezt követően számtalan tudós, művész választotta pihenő-, alkotóhelyéül,
s ez ma is így van. 1946 és 1948 között a Magyar Köztársaság elnökének rezidenciája is itt
a Villasor centrumában volt. 1979-ben Balatonboglár és Balatonlelle egyesítésével a Boglárlelle nevet,
majd 1986-ban városi rangot kapott a település. 1991-ben ismét önálló várossá vált.

A magyar tenger déli partján fekvő Balatonlellén több mint 2 km hosszú, jól felszerelt szabadstrand várja

a víz szerelmeseit. A sekély, lassan mélyülő tópart kedvelt a kisgyermekes családok körében.
A szabadstrand szolgáltatásai a vizifoci, a tenisz- és strandröplabda pályák, az óriás csúszda, a vizibicikli

és szörf kölcsönző nagyon népszerűek a vendégek körében. A szabadstrand mellett a Napfény strand új, közvetlenül vízparton található élményfürdője teszi teljessé a szórakozási lehetőségeket.
A fürdő gyermek és felnőtt élménymedencéje, valamint úszómedencéje mellett, szaunákkal, gőzfürdővel, szoláriummal, masszázzsal várja a pihenni vágyókat. A medencék vize fűthető, így hűvösebb időben is alkalmasak a fürdőzésre. 2003-ban és 2004-ben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kék zászlóval jutalmazta a balatonlellei strandok kiváló vízminőségét. Szintén 2004-ben a Balaton régió legvirágosabb strandja kitüntető címet is elnyerte. A napfény strand élményfürdőjének legújabb szeznzációja a négypályás óriás hullámcsúszda, mely nagy sikernek örvend vendégeink körében.


lelle3.jpg (35184 bytes)


A városunkba érkező vendégek igényeinek és pénztárcájuknak megfelelően választhatják ki a szállásukat a családi házak, panziók, szállodák közül. A vendéglők, éttermek, ételbárok, halászkertek pedig az ételek széles választékával várják a magyaros különlegességeket kedvelőket. Az ízletes vacsorához hangulatos, romantikus környezetet teremt számos vendéglátóhely, ahol zenekar is szórakoztatja a betérőket.

A településen magas színvonalú szolgáltatásokat - fodrász, kozmetikus, szolárium, stb. - vehetnek igénybe vendégeink, valamint az üzletközpontokban kedvükre válogathatnak a gazdag kínálatból.

Balatonlellén látható a déli part egyetlen vörös kőből emelt temploma, melyet Árkay Bertalan műépítész tervezett. Belső díszítése, egyedülálló festett üvegablakai, az oltár feletti mozaik és az itt őrzött festmények

mind páratlan művészi értéket képviselnek. Parkjában Lékay László bíboros-hercegprímás szobra áll. (Balatonlelle, Kossuth L. u. 81.)

Az 1700-as évek végén épült parasztház ad otthont a Kapoli Múzeumnak (Balatonlelle, Kossuth L. u. 35.).

A földszinten két állandó kiállítás keretében idősebb és ifjabb Kapoli Antal somogyi pásztor-fafaragómesterek, kiváló népművészek munkái, és Rodin tanítványának Ligeti Miklós szobrászművésznek alkotásai tekinthetőek meg. A múzeum tetőtéri galériájában neves kortárs művészek időszakos kiállításaival ismerkedhetnek meg
az érdeklődők.

lelle8.jpg (19949 bytes)

A településhez tartozó Kishegyen a szőlőművelés és termelés a legfontosabb ma is, azonban kellemes kirándulási és pihenési lehetőséget is biztosít a turistáknak sajátos hangulatával, festői panorámájával.

A közel 200 m magas hegy tetején a barokk időkből származó kis műemléki kápolna áll és vele szemben az 1700-as években épült vincellér lakás és pince. A települést és a szőlőhegyet szilárd burkolatú út köti össze.
A szőlőhegy felett helyezkedik el a mintegy 136 ha területű turisztikai célra kialakított parkerdő.
A hegy lábánál a lovaglást kedvelőknek érdemes megállni. A gondosan kialakított számtalan versenynek ad otthont, díjugrató és fogathajtó bajnokságokat tartanak itt.


lelle2.jpg (11709 bytes)

A balatonlellei nyár lüktető mediterrán hangulatú központja a Szt. István tér.
Esténként több ezer ember gyűlik itt össze, hallgatva az amatőr együttesek koncertjeit a szökőkút körül, vagy éppen vásárlásra csábítja őket a térből kiinduló üzletsor, de népszerű színfoltjai a térnek a portrérajzolók is.
A gyerekek legnagyobb örömére a városban egész nyáron át működő cirkusz és vidámpark üzemel, melyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak kicsiknek, nagyoknak egyaránt.

lelle9.jpg (22382 bytes)


A kulturális programok között gazdag zenei kínálatból is válogathat bárki kedvére valót: orgonakoncert minden szombaton a római katolikus templomban, Caesar Estek, Rádi Zenei Esték a komoly zene kedvelők számára nyújtanak felejthetetlen élményeket.
A művelődési ház szabadtéri színpada ad otthont a könnyűzenei koncerteknek és fesztivál rendezvényeknek.
Állandó fesztiválok teszik mind emlékezetesebbé a lellei nyarat: Balaton Boat Hajókiállítás,

Júliális és halászléfőző verseny, Balatonlellei Borhét, Augusztus 20-i zenés vízi felvonulás és tűzijáték, Regionális Kőttrétes Sütőverseny.
A város egész területét bejárhatják az érdeklődők a Lelle Expresszel, mely tavasztól őszig várja utasait.

Villáműző Szent Donátnak, a szőlőhegyek védőszentjének tiszteletére rendezik meg a lellei szőlősgazdák minden év augusztusában a Balatonlellei Borhetet. A vendégeket az egész héten tartó magyar és nemzetközi folklór legjavából álló műsorcsokor szórakoztatja. A turisták eközben megkóstolhatják a minőségi lellei borokat. A borsátrak gyűrűjében az étkek nagy választékát is megtalálják, Csülökhegyek, sonka és kolbászhalmok illatos, ízes kavalkádja, csodálatos savanyúságok közül választhatnak a magyaros ízeket kedvelők. A műsorok szüneteiben pedig a népművészet mestereinek remekeiből vásárolhatnak emléknek valót: cserépedényeket, fafaragásokat, hímzett terítőket vagy mézeskalácsszívet.
A hangulatos esetéket mindig közös tánc, a táncház zárja.